Burghardt Klára: Szülőföldem

Itt születtem én, itt e tájon!
Szívem itt maradt, az eszem távol!
De az ész, az ész, bár merész,
a szívemmel fel nem ér!
Itt születtem én, itt e tájon!
A szívem mondja, az ész csak fájjon!

Itt születtem én, itt e tájon!
A hegyvidéken, nem a lápon!
Szurdok között, erdők mélyén,
Hegyháton, a falu szélén.
Kicsi házban, szegénységben.
A boldogság reményében.

Ide jártam iskolákba,
Az új nyelvtől megbabonázva.
Német szólt az otthonomban,
Magyar nyelv az iskolákban.
Kettős lélek, ez voltam én.
Komoly gyermek, koravén.

Itt lettem érett felnőtté.
Korán verset író költővé.
Muszáj volt írnom, már tudom.
A papírnak lelkemet adom.
Paraszti létben magányra születtem.
Példakép-apámat követtem.


Ki költő volt, és muzsikus.
Emlékem nosztalgikus.
Ő volt Bírám, elfogult.
Hírneve sosem csorbult.
Ma fentről nézi melegen,
Mint repdes a képzeletem.

Itt születtem én, itt e tájon!
Szívem itt maradt, az eszem távol!
De az ész, az ész, bár merész,
a szívemmel fel nem ér!
Itt születtem én, itt e tájon!
A szavam zengjen, hasson
A szavam örökre szálljon! 

Burghardt Klára ©


Scroll to Top